Amikor a legtöbb szervezet megpróbálja növelni innovációs erőfeszítéseit, úgy tűnik, hogy ugyanabból a feltételezésből indulnak ki: több ötletre van szükség. Elkezdenek olyan kifejezéseket használni, hogy „out of the box” vagy „blue sky” gondolkodás, hogy találjanak néhány olyan ötletet, amelyből azután új termékek vagy szolgáltatások születnek. A legtöbb cégnél, szervezetnél azonban nem az ötlethiány akadályozza az innovációt, hanem az, hogy nem veszik észre: nagyon sok jó elképzelés már „helyben van”, csak észre kellene venni őket. Az innováció tehát nem ötletek, hanem felismerés kérdése. Mi, a Borealisnál nemcsak folyamatosan arra biztatjuk kollégáinkat, hogy merjenek szabadon, kötöttségektől mentesen gondolkodni, hanem arra is súlyt helyezünk, hogy az ötleteket megvalósítsuk. Erre jó példa számos HR Tech megoldásunk, amelyeknek köszönhetően a leginnovatívabb szervezetfejlesztési tanácsadó cégek között tartanak nyilván bennünket. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy ezt a cikket minél többen megismerjék.

Nézzünk néhány jól ismert példát a történelemből arra, mi történt bizonyos ötletekkel, amelyeket csak meg kellett volna valósítani.

A Kodak kutatólaboratóriuma alkotta meg az első digitális fényképezőgépet 1975-ben, az ötletet azonban nem vitték tovább. Sőt, gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták, hogy a Sony kifejlesztett egy másik prototípust, amivel ki is húzta a digitális fényképezés jövendő talaját a Kodak lába alól.

A Xerox hozta létre az első személyi számítógépet, de nem invesztált elég erőforrást ebbe a technológiába, és hagyta, hogy Steve Jobs és az Apple megkaparintsa ezt a lehetőséget.

Az USA haditengerészete William S. Sims 13 beadványát utasította el, amely egy új, innovatív hajtási rendszerről szólt. Simsnek Theodore Roosevelt elnökig kellett elmennie, hogy elismerjék az újítását.

Ezek nemcsak jópofa példák arra, hogy okos emberek és régi, megállapodott cégek milyen nevetségesen rossz döntéseket tudnak hozni, hanem egy előítéletet is tükröznek, amelyben mindannyian osztozunk: ez pedig az, hogy

mennyire elutasítók tudunk lenni az új és kreatív elképzelésekkel akkor, ha velük kapcsolatban akár a legkisebb bizonytalanság is felmerül.

Ezek a főbb megállapításai egy tavaly megjelent tanulmánynak, amelyet a Wharton Egyetem kutatói készítettek, élükön Jennifer Muellerrel. A kutatócsoport két csoportba osztotta a kutatásban részt vevőket, és az egyik csoportban egy kis bizonytalanságot keltett azzal a kijelentéssel, hogy többlet pénzhez juthatnak a véletlenszerűen kiválasztott csoporttagok. A kutatók nem adtak további kapaszkodókat, hogy ki milyen eséllyel juthat többlet forráshoz, csak annyit mondtak, hogy majd a kutatás végén minden kiderül. Nem volt ez egy világrengető ügy és tétel, ám ahhoz éppen elegendőnek bizonyult, hogy némi bizonytalanságot keltsen a csoport tagjai között.

Ezt követően a résztvevőknek két tesztet adtak. Az első arra volt hivatva, hogy felmérje az implicit percepciójukat a kreativitásról és a gyakorlatiasságról. A résztvevőknek két sorozat szópárt mutattak, és arra kérték őket, válasszák ki az általuk preferált kifejezést. A párosítás során a kreativitást (újszerűség, találékony, eredeti), illetve a gyakorlatiasságot (funkcionalitás, hasznos, konstruktív) tükröző szavakat kellett kombinálni olyan szavakkal, amelyek pozitív (jó, napsütés, béke) vagy negatív (ronda, rossz, rothadt) jelentést hordoznak. Így a résztvevők mindegyik körben kifejezhették a preferenciáikat olyan szavakat párosítva, mint például „jó eredeti”, vagy „rossz gyakorlatias”.

A második teszt azt a célt szolgálta, hogy nyíltan vizsgálják meg az érzelmeiket az új és kreatív ötletekkel kapcsolatosan. Ebben a tesztben a résztvevőket egyszerűen arra kérték, hogy egy 1-től 7-ig terjedő skálán értékeljék a kreativitással, illetve a gyakorlatiassággal kapcsolatos érzéseiket.

A kutatók azt találták, hogy azok a résztvevők, akik ugyan csekély, de mégiscsak valamekkora bizonytalanságnak voltak kitéve azt mondták, hogy értékelik a kreativitást, de ténylegesen a gyakorlatiasságra vonatkozó szópárokat jelölték meg a kreativitásra vonatkozó szópárokkal szemben. Egy második kísérletben, amelyet ugyanabban a tanulmányban publikáltak a kutatók, ugyanezeknek résztvevőknek még egy innovatív, új futócipőt is bemutattak a kutatók, amit azok sokkal kevésbé tartottak életképesnek, mint a kontrollcsoport tagjai.

Az, hogy a bizonytalanság ilyen negatív viszonyulást szülhet magyarázatul szolgálhat arra, hogy kezdetben miért talál visszautasításra számos figyelemreméltó innováció.

A kísérletek üzenete napjainkban különös relevanciával bír, hiszen nagyon kevés vezető mondhatja el azt, hogy olyan iparágban dolgozik, ahol nincs jelen a bizonytalanság. Ugyanaz a bizonytalanság, amely innovációra sarkallja a cégeket, a vezetőket arra ösztökélheti, hogy visszautasítsák a vállalatot egyébként versenyelőnyhöz juttató innovációkat. A cégek életben tartását, fejlődését szolgáló lehetséges innovációk sajnos túl gyorsan kerülnek le a napirendről.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy a cikk szerzője, David Burkus szervezetpszichológus milyen megoldást javasol a fenti probléma megoldására, itt https://hbr.org/2013/07/innovation-isnt-an-idea-proble elolvashatod.