Már szinte hagyomány, hogy évről-évre elkészítjük elektronikus ünnepi coaching naptárunkat, melyet itt és most szeretettel átnyújtunk neked.

Ez egy 31 ablakból álló, ablakonként az adott napra coaching jellegű kérdéseket megfogalmazó kalendárium. Azzal a céllal állítottuk össze ezeket a kérdéseket, hogy segítsenek Neked abban, hogy megállj egy kicsit, visszanézz és értékeld az elmúló évet. Hiszen annyi minden történt, nem is tudnánk egyszerre számba venni. Ezért engedd meg, hogy most jelképesen megfogjuk a kezed. Nyiss meg naponta egy ablakot és szánj a kérdésekre néhány percet. Vidd őket magaddal, gondolkodj rajtuk, amikor munkába mész, vagy épp a szupermarketben állsz sorba.

Ha valamiről úgy érzed, hogy máshogyan kellett volna cselekedned, vagy hibáztál, vedd sorra, hogy mi lehetett az ok, amiért elmaradt a siker és mit tennél legközelebb máshogyan? Készíts listát, rajzolj, ragassz képeket, ne hagyd, hogy az értékes gondolatok, tervek elszálljanak, vagy a halogatás áldozatává váljanak. Őszintén bízunk benne, hogy mire az év utolsó napján a pezsgős üveg pukkan, tisztán fogod látni, hol vagy most és legfőképp, hogy hová tartasz életed sodrásában.

A naptárt december 1-jén tudod majd először megnyitni és minden nap, csak az aznapi kérdést láthatod. A kérdések mellé helyenként beszúrtunk egy-egy témájában odaillő szakmai cikket is, így kínálva egy kis olvasnivalót is.

Fogadd tehát tőlünk szeretettel
a Borealis Ünnepi Coaching Kalendáriumot!

Felgyorsult változás, növekvő teljesítmény