1. A totyogó az anyja szeme láttára elesik, de az rezzenéstelen arccal figyeli tovább.
2. Az iskolai előadásnak vége, a gyerekek meghajolnak a hangtalanul ülő szülők előtt.
3. Az igazgató elmondta, hogy az eddigi eredmények az éves célkitűzések 150%-át meghaladják, így mindenki 40%-os bónuszemelést kap. Ezt követően összeigazította beszéde papírjait és megköszönte a figyelmet a néma mozdulatlanságba burkolózó hallgatóságnak.

A fenti három jelenet, teljesen átlagos élethelyzeteket ábrázolnak, különleges aspektusban. Olvasatuk láttán furcsa érzet motoszkált bennünk. Rideg, passzív, érthetetlen, zavart. Egy dolog hiányzik mind három történetből. A reakció az adott szituációra, azaz a visszajelzés.

Milyen egyszerű és mégis milyen komplex. És mennyire más hangulata lenne a történetnek, hogyha megérkezne a várt visszacsatolás.

A visszajelzés jelentősége

Egy szervezeti kultúrában azért is fontos, hogy visszajelzést kapjanak a kollégáink, mert problémamegoldásra, együttműködésre, win-win érzet kialakítására sarkall. Hozzájárul a munkahelyi szervezetközösség érzetének kialakításához és a működéshez elengedhetetlen bizalom kialakulásának egyik alapfeltétele. Gyenge visszajelzési kultúrában a teljesítmény is gyengébb.

Vajon a munkahelyen kapnak elegendő visszajelzést a kollégák?

Tudod, hogy adott szituációkban mi a megfelelő visszajelzési reakció idő és használható technika?

Vajon a szervezeten belül érezhetik magukat a munkavállalók ugyanilyen zavartan, mint amilyen zavartak lehettek a gyerekek az előadás után a néma közönség előtt?

Fejlődni csak elkötelezve lehet

Szervezetfejlesztő cégként a mögöttünk álló évtizedes tanácsadói tapasztalat azt mondatja velünk, hogy a visszajelzési kultúra szervezeti szinten fejlesztést és folyamatos odafigyelést igényel. Ezért is tartottuk fontosnak egyik legfőbb feladatunkként kiemelni ezt a pillért egy szervezet életében. Feedback Time applikációnkat azért fejlesztettük ki, hogy a munkavállalói életutat beléptetéstől a távozásig folyamatos visszajelzés mellett követhesse végig a  mind a munkavállaló, mind a vezetőség. Az elköteleződés ugyanis csakis kölcsönösséggel érhető el: kölcsönös tisztelet, kommunikáció és együttműködés útján. A koronavírus járvány is bizonyította, hogy csapatot építeni nem válsághelyzetben kell, hanem folyamatos munkát igényel. A csapatszellem, a közös célkitűzések elérése viszont csak elköteleződés útján érhető el, amihez pedig elkerülhetetlen, hogy a munkavállalók és a vezetők is folyamatos oda-visszacsatolást kapjanak egymás munkájáról, teljesítményéről, nehézségeiről vagy épp elégedettségük mértékéről.

Témába vágó további cikkeinket az alábbi linkekre kattintva érheted el:

Felgyorsult változás, növekvő teljesítmény