A gazdaság szereplőit megszólaltató, új, innovatív és előremutató beszélgetés-sorozattal indult útjára az első Borealis Beszélgetések címre keresztelt online fórum. A szervezetfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó cég A jövő jelenidőben témát körüljáró másfél órás ülésére olyan prominens szakemberek fogadták el a meghívást, mint Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, volt jegybank elnök, Kürti Sándor a KÜRT Zrt. tulajdonos-elnöke és Simor András az EBRD nyugalmazott rangidős alelnöke, volt jegybank elnök. Katona Melinda, a Borealis ügyvezetőjének és Bognár Károly a szervezetfejlesztő vállalkozás kommunikációs szakértőjének moderálás mellett a meghívott vendégek a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságról és a globális krízishelyzet gazdasági és politikai hatásairól beszélgettek.

Jövőbe nem látó jóslat

Mindhárom szakember egyetértett abban, hogy egy nem mindennapi válságot élt át most a világ. „Nem gazdasági eredetű válság, de gazdasági hatásai vannak” – kezdte alapozó összefoglalóját Bod Péter Ákos, aki rövid prezentációjában bemutatta az előrejelzéseket és a lehetséges forgatókönyvet. Az MNB kimutatásai szerint 2020-ban nem várható recesszió, azonban összehasonlítva más intézetek előrejelzéseivel, április végén még mindig nem lehetett egyértelműen látni az idei évet, ami szokatlan jelenség a költségvetés szempontjából. A neves közgazdász kimutatásai alapján a járvány-krízisbe a magyar gazdaság már több éve gyorsuló inflációval került be. Azonban ebben a tekintetben is nehéz jóslatokba bocsátkozni, hisz nem tudni milyen lesz a drágulási ütem, ugyanis a karantén, a korlátozások hatására átalakulnak a fogyasztási szokások. Ezért a KSH előrejelzései sem tükrözhetik a valóságot, hisz a jelenlegi körülményekkel korábban nem találkoztak a kutatók, így aligha lehet pontos képet festeni a megváltozott fogyasztói szokásokról. Bod Péter Ákos szerint egy másik izgalmas kérdés, hogy a válság globális mivolta miatt ez milyen hatást fog gyakorolni a nemzetközi kapcsolatokra, valamint a technológia fejlődése sem elhanyagolható tényező a gazdaság szempontjából. Hisz míg az ember egy vírus hatására munkaképtelenné válik, akár megbetegszik, akár nem, azzal fordított arányban erősödik a robotizáció.

A túlélés kulcsa az innováció és a csapatmunka

Simor András szerint azért nehéz jóslatokba bocsátkozni annak kapcsán, hogy mi lesz a válság kimenetele gazdasági szempontból, mert ahhoz tudni kéne, mi lesz a vírus kimenetele. Az egykori jegybankelnök véleménye szerint, azok a vállalatok tudnak majd relatíve jól kilábalni a válságból, akik rugalmasan tudnak reagálni és nem köteleződnek el egy irányba. Akiknek alacsonyak a fix költségei és magasak a változó költségei, így rugalmasan tudják alakítani a költségeket és akiknek rugalmas a foglalkoztatási rendszerük. Szerinte a válságálló szervezet kreatív és innovatív és képes az irányváltoztatásra. Legyen erős a csapat munka és nagyfokú a bizalom a vezető és egymás iránt. Erre a gondolatmenetre csatlakozott rá Kürti Sándor egy kevésbé optimista nézőponttal. Szerinte ugyanis a magyar gazdaságnak két nagy hátulütője van: az egyik, hogy eltűntek az igazán nagy vállalatok, így nem vagyunk versenyképesek a világ más országaival szemben. Pozitív példaként hozta fel az angolokat, akik 30 évvel ezelőtt sikeresen felfigyeltek egy hasonló vírusproblémára és sikeresen fordították a gazdaság előnyére a tudásukat: az AIDS vírus elleni gyógyszerek nagy részét ugyanis a mai napig ők készítik. A másik pedig az oktatási rendszerünk. Szerinte a magyar oktatási rendszer egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem táplál az emberekbe olthatatlan vágyat a tudás iránt és együttműködési vágyat a csapat működéshez, ami elengedhetetlen része a jól működő vállalatoknak. Az elnök-vezérigazgató szerint az oktatásunkban azért tátong egy nagy a lyuk, mert nem akarunk maradandót alkotni. A beszélgetés második felében a globális krízis hatásairól beszélgettek a vendégek, a politikai feszültségek gazdasági következményeit is megtárgyalták és a válság jövőre gyakorolt gazdasági hatásait vették górcső alá. A beszélgetés végén az online platformon részt vevő vendégeknek is volt lehetősége kérdezni a három szaktekintélytől. Összességében egy izgalmas, intellektuális, sziporkázó másfél órában volt része azoknak, akik részt vettek a Borealis-beszélgetések első eseményén. 

A sikeres premier után pedig a sorozat második része is megrendezésre kerül június 24-én, Megatrendek címmel. Kapcsolódj be!

Az eseményt rögzítettük, a fenti sorok és a következő videó bejátszás remélhetőleg meghozza a kedved, hogy végig nézd a beszélgetést és az előadásokat.

A teljes videó anyagért kattints ide:

 

A Borealis-beszélgetéseken elhangzottakkal kapcsolatban még figyelmedbe ajánljuk ingyenes egyén- és cégfejlesztő oldalunkat, ahol  további inspirációt nyerhetsz.

Felgyorsult változás, növekvő teljesítmény