Az előző lépésben azt tárgyaltuk meg, mennyire fontos, hogy krízishelyzetben szorosabbra fűzzük a kötelékeinket és a jelenleg kialakult karantént fordítsuk a családi életünk javára. Hisz egy-egy nehéz időszakon nagymértékben átsegíthet minket az összetartás az elszigetelődéssel szemben. És ha érzelmileg stabilizáltuk magunkat, akkor stressz-kezelés helyett beléphetünk a proaktív növekedés szakaszába.

Az emberek számára az ismeretlen félelmetes. Éppen ezért ragadnak bele sokan egy rossz kapcsolatba, egy kizsákmányoló munkahelybe, mert félnek a változással járó ismeretlentől. Azonban ha sikerül megszabadulnunk a félelem bénító érzésétől, az egész testünk felszabadul. És itt ismét bekapcsolódik a képbe a korábban már tárgyalt fókuszáltság.

Elfelejtett képességeink nyomában

Ahogy mondani szoktuk, ahol a fókusz ott az energia, ahol az energia, ott a siker. Tehát ha a stressz forrására koncentrálunk, az még mindig egy problémaközpontú gondolkodás, ha viszont elkezdjük a megoldási lehetőségeket fókuszba helyezni, az már generálja a proaktív működést. Felpörögnek a fogaskerekek, beindul a gépezet, szárnyalni kezd a kreativitás és beindul a flow. Nem könnyű átkattintani az agyunkat erre a működésre, de ez ugyanúgy tanulható és fejleszthető, mint bármi más. A sportoló sem azonnal lesz olimpiai bajnok. Ahogy a futást sem egyből maratoni távval kezdjük. A változásban mindig az első lépés a legnehezebb. Mert küzdelmes, mert akaraterőt igényel. Felnőttként elfelejtjük azon képességünket, hogy valójában mindenre képesek vagyunk. A gyerekekben még nincsenek korlátok, ők megteszik, ami ösztönösen jön belőlük. Megszületnek, felfedezik a világot. Átfordulnak a hátukról a hasukra és vissza. Majd elkezdenek kúszni, négykézlábra emelkedve mászni. Felállnak és megteszik az első lépéseiket. Valójában ezek mind nehéz és emberpróbáló feladatok számukra, amikhez egyetlen dolog munkál bennük: a kitartás és az akaraterő, a „meg kell tennem” érzése, azaz az ösztön. Mert ösztönösen tudják, hogy ettől nekik jobb lesz. Ettől kinyílik a világ és feltárulnak a lehetőségek. A nehéz helyzetekben nyúljunk vissza a gyermeki énünkhöz és merítsünk ebből az emlékből. A gyerekek ezen kívül képesek kizökkenthetetlenül egy dologra koncentrálni. Ezt a képességünket kell nekünk is kiélezni újra krízishelyzetben.

Komfortzónán innen és túl

Tervezzük meg, határozzuk el és kezdjünk el új szokásokat felvenni, kialakítani. Olyanokat, amelyek kizökkentenek az önvédelmi állapotból. Agyaljunk kevesebbet és legyünk többet a pillanatban, a jelenben. Higgyük el, hogy az ösztöneink helyes irányba terelnek minket, bízzunk magunkban sokkal jobban. A proaktív működésbeli képességünk egyébként genetikailag belénk kódoltatott, csak az évmilliók során – leginkább az ipari forradalom hatására – teljesen eltávolodtunk ösztönösségünktől. Miért? Mert túl egyszerű és kényelmes lett az életünk és azzal, hogy egyre kevésbé kell gondolkodnunk, elvesztettük a problémamegoldó-készségünket. Ez nem azt jelenti, hogy a modern technológiák az ellenségeink, csupán annyit, hogy eddig rosszul használtuk őket. Átadtuk az irányítást a saját életünk felett, és ahogy kizökkentünk a megszokott rutinunkból, elvesztettük a kontrollt is. Mindez feszültséget és szorongást szül bennünk, vagyis stresszhez vezet. Ilyenkor nagyon nem mindegy, hogy az „üss vagy fuss” elv alapján, milyen reakciókat adunk. A zebra sem azért fut el az oroszlán elől, mert gyáva, hanem mert az ösztöneire hallgatva, nem áll bele olyan küzdelembe, amiről tudja, hogy esélytelen. Ezért inkább az energiáit a túlélésre koncentrálva menekül. A legjobb tehát, amit tehetünk, hogy akár csak apránként kimozdulva komfortzónánkból, megnyitjuk magunkat az új lehetőségekre, ismeretekre, képességekre, lebontva minden korlátot, amit az elménkben magunkat építettünk fel. Mert a valódi felismerés valójában az, hogy bár sokan úgy éljük meg a jelenlegi helyzetet, hogy bekorlátozták a világunkat, igazából most történik az igazi komfortzóna-tágítás.

Zárógondolatként pedig engedjetek meg nekünk egy idézetet, Damon Davis amerikai zenésztől, amely talán nem is lehetne aktuálisabb sem az adott témánkat, sem a világban kialakult válsághelyzetet tekintve: „a félelem olyan, mint a vírus. Ha megindul, erdőtűzként terjed. De mi történik, ha a félelmed ellenére azt teszed, amit tenned kell? Ezt hívják bátorságnak. És a bátorság ugyanilyen fertőző.”

Tekintsetek bátran a jövőbe és éljétek meg a jelen boldog pillanatait!

Az 5 pozitív nézőpontunk korábbi lépéseit, az alábbi linkekre kattintva olvashatod el:

Felgyorsult változás, növekvő teljesítmény