Bizalomépítés lépésről lépésre

Magas szintű bizalom és erős elköteleződés nem alakul ki egyik napról a másikra. Éppen ellenkezőleg, a fokozatosság az, ami a bizalomépítést stabillá, hitelessé és tartóssá teszi. Hatalmas, ambiciózus és furcsa terveknek nehezen adunk hitelt, nem igaz? Mint ahogy azt is nehéz elhinni, hogy képesek vagyunk csodát tenni, vagy rövid idő alatt radikális változásokat elérni. De ne felejtsük el, hogy minden változás egyetlen lépéssel kezdődik, az első lépés sikerében pedig sokkal könnyebben tudunk hinni. Utána a következő lépés sikerében. Majd a következőében.

A lényeg tehát nem az, hogy hatalmas tervekkel fogjunk neki a bizalom és az elköteleződés javításának, sokkal inkább az, hogy tudatosan figyeljünk arra, hogy a kis lépések valóban megtörténjenek, miközben végig tartjuk a megfelelő irányt. Ez az elkötelezettség minden egyes lépésére igaz, a felhatalmazástól a közös célok tisztázásáig. Ha túl sok felelősséget adunk valakinek, aki még nem áll készen rá, vagy arra számítunk, hogy munkavállalóink már holnaptól a mi értékeinket követik, akkor valószínűleg csalódni fogunk.

Nem kell, hogy a munkavállalóid már most teljes mértékben elkötelezettek legyenek. Dolgozz azon, hogy elköteleződésük minden nappal egyre erősebbé és erősebbé váljon! Tegyél egy lépést, nézz vissza, korrigálj, ha kell, és menj tovább! Menetközben pedig ne felejtsétek el együtt megünnepelni a kis sikereiteket is!

TIPP

Vedd számba, hogy milyen sikereket értetek el a munkavállalóiddal mostanában és melyiket lehetne megünnepelni? Tegyétek is meg! Egy kis sütemény, gyümölcs, kávé néha hétköznap délután csodákra képes!

 

Olvasd el a bizalom építésről szóló 7 lépéses útmutatónk további lépéseit is:

 

Felkeltettük érdeklődésedet az elkötelezettséget és bizalomépítést támogató digitális megoldásaink iránt? Nézd meg weboldalunkat:

 

 

Felgyorsult változás, növekvő teljesítmény