A projektmenedzsment egy dinamikus, folyton fejlődő ágazat. Csakúgy, mint egy projekt menedzselése során, a szakma alakulásában is minden sarkon újabb változások és kihívások várnak ránk.

A projectmanager.com összegyűjtött 12 olyan trendet, amely szakembereik szerint jellemezheti az előttünk álló időszakot.

1.Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligenciáról egyre többet hallani, egyre többen beszélnek róla. A monoton ismétlődő feladatokat már a legtöbb iparágban sikerült robotokra és különböző mesterséges intelligencia szoftverekre bízni. Ez igaz a projektmenedzsment területére is.

A mesterséges intelligencia várhatóan nagy mértékben növelni fogja a projektek produktivitását. Az erőforrásokkal való kapcsolatba lépéssel és a tervekre reagálva a folyamat hatékonyságát növelő javaslatokkal nagyban elősegíti a munkafolyamatot. Ez egyrészről már működik, hiszen az online eszközöknek köszönhetően az adatok centralizálhatók és mindenki számára könnyen hozzáférhetők. A projektek így jelentősen leegyszerűsödnek.

Bár még nem látszik teljesen, hogy miket tartogat a mesterséges intelligencia a szakma számára, de az biztos, valamit igen, így a projektmenedzsereknek érdemes mindig fél szemüket rajta tartani, nyomon követni fejlődését, hogy aztán, mikor eljön az ideje, naprakészen alkalmazhassák projektjeikben.

2. Viselhető technológia

A viselhető technológia egyike az új vásárlói szokásoknak, mely egyre jobban beszivárog a mindennapi munkakörnyezetekbe is. Ahogy az iot (internet of things – a tárgyak internete) által olyan dolgok válnak majd csatlakoztathatóvá, melyekről nem is gondoltuk volna. Ez nem csak arra lesz alkalmas, hogy megszámolja hány lépést tettünk egy nap, de a projektek hatékonyságának fejlesztésének is eszköze lehet.

A viselhető technológiából származó adatok jól használhatók a személyes munkaerő feltérképezésére a team-ek hatékonyságának és termékenységének növelése érdekében. A viselhető technológia leegyszerűsítheti a napi feladatok menedzselésének folyamatát is. A virtuális rendszerek segítségével összegyűjthető és monitorozható az időbeli aktivitás és a feladatok haladása, ezáltal pontos kép kapható a team munkájának intenzitásáról.

3. A hibrid módszertan

Mára már egyértelmű, hogy a mindenre kiterjedő univerzális (“one size fits all”) megközelítés nem működik. A hagyományos vízesés módszertant egyre gyakrabban adaptálják például az agilis módszertanhoz is a projektmenedzsment támogatása érdekében. A hibrid módszerek részben annak a folyamatnak a következtében alakultak ki, hogy az agilis módszertant egyre széleskörűbben alkalmazzák, például nagy projektek olyan kis részeire, amelyek eddig meg sem fogalmazódtak különálló egységként.

Ennek következtében egyre nagyobb szükség van a hibrid megközelítéssel dolgozó projektmenedzserekre, akik minden helyzetben kompetensen tudják kijelölni a szükséges módszert. A hibrid módszertan használata a projektmenedzsmentben várhatóan egyre népszerűbb és népszerűbb lesz.

4. Érzelmi intelligencia

Az érzelmi intelligencia nem új keletű dolog, de egyre fontosabb és hangsúlyosabb a projektmenedzsment folyamatorientált és pragmatikus világában. Egy olyan világban, ahol minden a hatékonyság és a termékenység körül forog, könnyű elveszni az elméleti kérdésekben és elfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen emberek azok, akik a terveket megvalósítják, az emberek pedig nem a matematika szabályai szerint működnek.

Bár a technikai készségek továbbra is nagyon fontosak, nem szabad kisebb jelentőséget tulajdonítani a “puha” készségeknek (soft skills) sem. Minél ügyesebben tud valaki kommunikálni és irányítani, annál nagyobb a valószínűsége tervei sikeres megvalósulásának.

Nehézségek természetesen mindig vannak, mindig kialakulnak konfliktusok, ha különböző emberek próbálnak együtt dolgozni. Az érzelmi intelligencia szintjétől függően a projektmenedzser az ilyen jellegű problémákat vagy könnyedén megoldja, vagy tehetetlenül kell végignéznie, ahogy teljesen elfajulnak, veszélyeztetve ezzel a projekt sikerét.

5. Projektmenedzser iroda

A Projektmenedzser iroda (Project Manager Office, továbbiakban PMO) a PMI 2017-es Pulse of Profession kiadványa szerint azért felel, hogy a projektek megfeleljenek eredeti célkitűzéseiknek és üzleti szándékuknak. A magas sikerességi rátának köszönhetően a PMO-k létrehozása egyre vonzóbbá és népszerűbbé válik.

Az egyik érv a PMO mellett, hogy át tudja hidalni a szakadékot a szervezet magas szintű stratégiai elképzelései és a projekt végrehajtása közt. A PMI jelentése szerint a PMO létezése mellett 38%-al magasabb a projektek megvalósulásának aránya és 33%-al kevesebb projekt van kudarcra ítélve. A PMI kimutatta, hogy a PMO-k aránya növekvő tendenciát mutat, a 2007-től 2017-re arányuk 61%-ról 71%-ra emelkedett.

6. Kanban tábla

Mi a Kanban? A Kanban kifejezés a magyar hirdetőtábla japán megfelelője. A módszert eredetileg a Toyota fejlesztette ki a gyártás fejlesztésére, de egyre inkább integrálódik a strukturált projektmenedzsmentbe is.

A Kanban tábla egy ütemezési technika, ami egy táblázatból és a munkafolyamatot segítő Kanban kártyákból áll. Leginkább a kisebb agilis projektekben használják, melyekben gyakoriak a változások. Menet közben maga a tábla is változik, ahogy az iparág egyre inkább magáévá teszi, mint hatékony módszert a folyamatban levő munkák csökkentésére és a multitasking elkerülésére, miközben erősíti a kollaboratív problémamegoldás kultúráját.

A Kanban adaptálása egy olyan jó jel, mely remélhetőleg a jövőben is folytatódó tendenciát vetít előre, hogy a projektmenedzserek átveszik az innovációkat és elhagyják a stagnáló módszereket a projektmenedzsmentben használt technikák terén. A Kanban jól tud működni az agilis, a scrum és a lean menedzsment módszerekkel, ami szintén a fent említett hibrid teóriák melletti érv.

7. Elemzések

A projektmenedzserek imádják a számokat, úgy használják őket, mintha kristálygömbök lennének, melyek megmutatják a projektek sorsát. Varázslat természetesen nem létezik, de mégis ez a legjobb módja annak, hogy tisztán lehessen látni a projekt haladását.

Ezért, a projekt dashboardok használata csak egyre népszerűbb lesz. Egyre több projektmenedzsment eszköz fogja használni, nagyobb rugalmassággal kiválasztva a modult, amely összegyűjti a mutatókat.

A többi várható trend alapján még erősebb szerepe lesz az elemzéseknek, hiszen már a viselhető technológiák adatai is rendelkezésre fognak állni, melyeknek feldolgozását a mesterséges intelligencia fogja segíteni.

8. Kiberbiztonság

Minél több projektmenedzser dolgozik online, annál több az ok az aggodalomra, hiszen értékes adatok kerülhetnek veszélyeztetett helyzetbe. Megéri vajon, a jobb mutatók és a hatásosabb termékenység eléréséért a kevésbé biztonságos hálózat? Megéri, ha a kiberbiztonság területén eddig elért előrelépéseket nézzük, melyek 2018-ban csak tovább fognak fejlődni.

Forbes magazin szerint “2018-ban az információk védelme érdekében folytatott harcnak a következő lépcsőfoka lesz a technológia segítségével védett adatvédelmi menedzsment megoldások fejlődése. Az adatkezelés egy holisztikus megközelítésen nyugvó gyakorlatán keresztül a vállalatok biztosítani fogják, hogy az adatok, összhangban a globális jogi szabályozásokkal és adatvédelmi követelményekkel, biztonságban lesznek.”

9. Nők a projektmenedzsmentben

A nők helyzete már évtizedek óta téma, de a valódi változás most van elkezdődőben. A nők egyre magasabb pozícióba való kerülése és a #MeToo kampány is megváltoztatta az emberek valós és lényeges üzleti tevékenységeinek módját.

Bár a nők továbbra is kisebbséget képeznek a projektmenedzser szakmában, de egyre nő a számuk. A nők valószínűleg egyre gyakrabban kerülnek majd vezető pozícióba a projektmenedzsmentben és a kapcsolódó szakmákban is.

10. Autonóm járművek

Folytatódik a befektetés a vezető nélküli autókba, a fő tech és autóipari cégek tolonganak, hogy jelen lehessenek ezen az egyre növekvő piacon. A projektmenedzserek a közeljövőben érezni fogják a hatását, valószínűleg abban, hogy egyre gyakrabban találhatják magukat ezen a növekvő területen futó vezető projektekben.

Érdemes tehát tisztában lenni ebben az új iparban végbemenő folyamatokkal is. Az ilyen gyártási munkák egyre inkább egy nagy projektet kiadó kisebb projektekből állnak.

11. Távoli team-ek a projektcsapatban

A közösségi gazdaság (sharing economy) megmutatta, hogy egyre több cég dolgozik elosztott team-ekkel. A munkavállalók pedig szintén arra törekednek, hogy rugalmasan szabályozhassák munkaidejüket és ne legyenek helyhez kötve. Ez a trend csak folytatódni fog, mivel kéz a kézben jár az elmúlt években a cégeknél térhódító együttműködésen alapuló trendekkel. A szervezetek olyan technológiákba fognak elsősorban befektetni, melyek a platformok széles skáláján keresztül népszerűsítik a kommunikációt.

A távoli team-ek olcsóbbak és hatékonyabbak lehetnek, ha a megfelelő eszközökkel vannak menedzselve.

12. Több munka

A projektmenedzsment, mint szakma egyre inkább elterjedt az utóbbi években. 2013-ban a Projectmanagement Institute 2020-ra 15.7 millióval több projektmenedzser megjelenését jósolta, de 2017-ben már arra jutottak, hogy 2027-re a munkaadóknak 87.7 millió emberre lesz szükségük a projektmenedzsmentben megjelenő pozíciók betöltésére.

Ez azt jelenti, hogy egyre több PM fog megjelenni a szakmában. Várható, hogy az egyetemek is egyre nagyobb arányban fogják bővíteni képzéseiket projektmenedzsment területén, ahogy az embereknek egyre nagyobb igényük van az ilyen irányú oktatásra.

Ettől függetlenül mindig szükség lesz a “véletlen projektmenedzserre”, aki nem rendelkezik hivatalos bizonyítványokkal a szakmában, hanem munkája során sajátítja el a szakmát. Érdemes lenne az ilyen projektmenedzsereket is továbbképezni, hiszen egyre nagyobb szükség van a minél inkább hozzáértő munkaerőre.

Forrás: PMSZ 2018 Photo by Samuel Zeller on Unsplash

Felgyorsult változás, növekvő teljesítmény